Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


mese a krajcárfáról

2013.02.05

MESE A KRAJCÁRFÁRÓL

 

-Miért nem ültetsz egyszer krajcárt?

Épp ma olvastam tündérmesében,

hogy ültetni kell, öntözgetni szépen,

aztán megnőne, s csak rázni kellene

és krajcárral hullana a sapkánk tele.

Mert neked is kéne már egy jó kabát,

a húgom oly rég kér egy hajas babát,

anyám sírján nem nő egy szál virág

és én úgy szeretném azt a masinát,

amit együtt láttunk apám!

Miért nem ültetsz egyszer krajcárt?

 

-Kicsi fiam, ma így szól a mese:

az embereknek törpe kevese

minden pénzt megszerzett magának,

övék fény, miénk a tenger bánat.

Krajcárt ültetni csak nekik szabad,

mert az ő pénzük el nem apad.

Látod, mi krajcárt nem ültethetünk,

mert nem maradt mag, mind kell nekünk,

hogy legyen ruhánk, házbér meg kenyér.

Krajcárt az ültet, ki mindig henyél.

Mi rossz szobákban fázunk mindannyian

és öntözzük a fát mindannyian,

ami csak másnak terem.

 

De majd egy boldog, áldott hajnalon,

derül az ég, bár csapkod a vihar

s a krajcárfát rázza annyi kar,

hogy kifordítják tövestül a földre

a nagyvilágnak minden meggyötörtje

a sok-sok krajcárt egyre tépik-tépik.

Akkor majd gazdag lesz szegény apád,

a húgod is megkapja a hajas babát,

te kapsz szép hosszú, járó vonatot,

kopott ruhánkat mind eldobhatod,

anyád sírján friss rózsák nyílanak,

Sosem lesz csúf köd, csak ragyog a nap.

A gondokhoz többé nem lesz közünk,

a pincelakásból feljebb költözünk.

 

-Hát akkor miért sírsz apám?